2011. júl. 31.

7-8. nap: Cannes - Marseille - Gap - Briancon


Megint úgy sikerült felállítanom a sátrat, hogy már korán reggel tűző nap perzselte az oldalát :D Kinéztem, hogy mi újság, erre három ló kacsintott vissza a réten, tőlem 50 méterre, és egy ház is előbukkant a közelben. (szóval annyira nem sikerült elrejtőzni :-) Gyors összecuccolás után visszagurultam Cannes-ba, ez 11 km-be került.. beugrottam a pályaudvarra, kitalálni és intézni az út folytatását. Északra a hegyekbe nem volt közvetlen járat, így Marseille felé nézelődtem. Nagyjából össze is raktam a tervet, Briancon lett a végállomás. Nem volt szívem még búcsút venni a tengertől, így vasárnap reggelre vettem jegyet (50 euro). Ezután szétnéztem a városban: egy gyors piac, 1 kiló gyümölcs, csipsz, fagyi, netcafé útvonaltervezéssel és hóközi számlabefizetéssel :D Miután ezeket letudtam, kora délután célba vettem a partot egy kis strandolásért. Újabb 10 km jött, mire találtam olyan helyet, ahol át lehetett öltözni + volt értékmegőrzés is. 3 órán át fürödtem a tengerben, fejeseket ugráltam :D fotózgattam, blogot írtam, ebédeltem, ... hamar elszaladt a délután.. :) Nagyon jó időt fogtam ki, gyakorlatilag kánikula volt egész nap. Ismét visszagurultam Cannes-ba egy kis esti fotózgatás és naplóírás kedvéért. A naplemente gyönyörűen bevilágította a kikötőt, miközben a város lassan esti fényekbe burkolózott, a pálmafák is nyugovóra tértek. Én is így tettem, visszalovagoltam az előző este jól bevált "szállásomra", és készülődtem a reggeli indulásra...

Vasárnap 9-kor startolt a vonatom Marseille-be, majd onnan átszállással Brianconba. Fura bringás fazonokkal kerültem össze az úton. Egy fizikus külsejű srác kb. egy órán át fagatott az agydinamós töltés és a gps működéséről... mintha sosem látott volna gps-t.. megkérdezte, hogy mekkora a térkép méretaránya OMG :D (amennyire belezoomolsz.. a zoom fogalmát sem értette először) A másik öregebb tag 1 hétre levitte a családját (feleség + gyerek) a tengerpartra, ő meg addig otthagyta őket, és elment bringatúrázni. Azt mondta, hogy utálja a tengerpartot meg a strandot, neki a csak a bringázás jelenti a nyaralást.. remélem én nem leszek ilyen :D Amikor éppen nem a bicajosokkal trécseltem, akkor ők ketten üvöltve beszélgettek a nemrég befejeződött Tour de France eseményeiről, úgy, hogy bár nem tudok franciául, de a nagy részét értettem :D Marseille pályaudvarán 11-től egy órát vártam a csatlakozásra.

Egész jó kis vonatot fogtam ki, ráadásul konnektorom is volt, így fel tudtam tölteni a kütyüket. Délután 5-re értem be Brianconba, közben netezgettem, blogot írtam, megterveztem az út hátralévő részét, nem lesz egyszerű :D 320 km vad hegymenet következik Briancon és a svájci Martigny között, hat 2000 méter fölötti hágóval, melyből kettő 2500 méteren túl is kandikál :-) Ennyit még sosem mentem egyszerre, izgalmas lesz.. szerencsére pont ugyanannyi lejtmenet lesz, mint emelkedő. Max. 4 napom van a mókára, ez napi min. 80 km-t jelent, korai keléssel. Feldkirchbe (Vaduztól északra) mindenképp el kell jutnom vasárnap éjfélig.. ekkor indul a vonatom vissza Bp.-re. Meglátjuk, hogy alakul :-) Most jó erőben érzem magam, de a térdemről nem szabad megfeledkezni (már nem fáj, de érzem, hogy nyikorog... drogom még van :P) Már bele is kóstoltam az Alpokba amúgy, érkezés után 1300 méterre kellett feltalicskázni. Most egy óriási mezőn sátorozom egy hegyoldalban, 7 km-re Briancon-tól. Holnap reggel kezdődik a második felvonás, szurkoljatok!! ;)

63 km*
4 óra 41 perc
átlag: 13 km/h
max: 50,5 km/h

*Ebben benne van a tengerparton gurulgatás, városnézés, sprint pályaudvarra és egy falat Alpok is :)

2011. júl. 30.

6. nap - Ventimiglia - Monaco - Nice - Cannes




Túl vagyok a leghosszabb és egyben legizgalmasabb napon :) Korán keltem, fél 9-kor, hogy egy gyors kicsekkolás után Monaco felé fordítsam a kormányt :)) Errefelé már jóval magasabb hegyek meredeztek, elég komoly szerpentineket vettem a nyakamba.

Megérte, mert dél körül megláttam Monte Carlo kikötőjét a közelben. Már nagyon izgatott voltam :))  Legurultam a városba, ahol óriási toronyházak, luxushotelek és persze az elmaradhatatlan pálmafàk vártak az alagutak és a felüljárók dzsungelében, a hegyoldalban

Végül előbukkant a várva várt kikötő is, tele yachtokkal és turistákkal. A kikötő tulajdonképpen egy öböl, amit körülvesz maga a város, ami nagyon picike, TVben sokkal nagyobbnak tűnt :-)

Az első dolgom - néhány gyors fotó után - az volt, hogy megkeressem a Forma-1-es célegyenest, és végigzúzzak a pályán :P Kb. 6 kört mentem (nem vicc :D) de ez annak is köszönhető, hogy közben videóztam ezerrel :D ha lesz wifim, feltöltöm a felvételt, vicces lett :D Az F1-es pálya amúgy zseniális, vezettem már itt szimulátoron, láttam a futamokon is, de élőben fantasztikusss! Érdekes, ami a felvételeken nem látszik, hogy a Casino térig (3. kanyar, 1. időmérési pont) majdnem Gellért-hegyi magasságokba kellett felmásznom, 6x :D




A kikötőben megálltam fotózgatni, komoly luxushajók pihentek itt. Kb. 3-4 órát eljátszadoztam az öbölben, nagy élmény volt :-) Nagyjából 20 km-t hagytam Monaco utcáin.. Könnyes búcsú után újra nekifeszültem a kedvelt szerpentineknek, amelyek tekintélyt parancsoló sziklák és festői öblök között vezettek. Késő délután átrobogtam Nizzán, innen kezdődött a Cote d'Azur a gyönyörű partvidék, kiváló időben. Egy felhő sem zavarta a napsütést, tengeri szellő feledtete a kánikulát. Már esteledett, amikor megérkeztem Cannes-ba, és a központi sétálóutca után a híres partvidék második felét sötétben tekertem le, nyíl egyenes, sík úton.

Egyszer csak robajra lettem figyelmes a hátam mögött.. Na mi lehetett az? Tüzijátékot kaptam :)))) Cannes kikötőjében kb. 1 km-re, pont szemben, gyönyörű látvány volt. Le is fotóztam az egész ceremóniát, szép képek sikerültek, hosszú záridővel ;)

Saint Tropéz felé bitang hegyeket láttam, és a gps is a part helyett - levágva az utat - a hegyekbe terelt, amit, megköszönve, nem fogadtam el :D St. Tropéz nem ér meg ennyi mászást, viszont vadkemping keresésre tökéletes terep, így egy kicsit meghúztam még.. Végül egy patak mellett találtam egy kis zugot, ahol megpihentem. Kb. ennyi volt a péntek, kalandosan telt! Köszi mindenkinek a biztatást, jól esik :-) Folyt. köv.

113 km
6 óra 59 perc
átlag: 16,1 km/h
max: 50,5 km/h

Location : 5 Boulevard de la Croisette, 06400 Cannes,

2011. júl. 29.

5. nap - Savona - Albenga - Impéria - San Remo - Ventimiglia



Szikrázó napsütésre és egy kis tengeri szélre ébredtem fél 10 körül. Éjszakára rátettem a tapaszt a térdemre, egyet elöre, egyet hátra. Kíváncsi voltam hogyan hat majd. Reggel még nem éreztem semmit, ami kezdetnek jó :-) Olyan szép idő kerekedett, hogy nem tudtam ellenállni egy csobbanásnak, főleg, hogy a kemping a tengerparton volt. Először fürödtem tengerben, eddig csak egyszer kóstoltam meg a vizét még Amszterdam mellett, 3 éve. Úsztam egy órát, kicsit fura volt a víz íze a fogkrém után, de tudom, nem inni kell :D Összepakoltam és dél körül ki is csekkoltam, eddig a legkoraibb indulásom. Nagyon óvatosan kezdtem neki, féltettem a térdemet, az elmúlt két nap megpróbáltatásai után.

El kellett fogadnom, hogy ma gurulás van, vagyis nincs versenyzés csomag nélküli bringásokkal, nem gyorsítok rá lejtmenetben, és nem állok ki a nyeregből az emelkedőkön... ez hosszú napnak ígérkezett. Végül az is lett, látszik az átlagsebességen és a szintidőn is. A terep szerencsére segített a pihenésben, könnyed emelkedők jöttek szépen sorjában, majd jutalomfalatként hosszú, elnyújtott lejtők, vadregényes, mediterrán szerpentinek. Ezek tényleg jólestek most.
A táj gyönyörű volt, egész végig a tengerparthoz és kis szigtekhez közel jöttem, néhol óriási sziklák között. A városok és a sült hal szagú miniriviérák is sorra váltották egymást. Délután felerősödött a szembeszél, ami eléggé lassított, plusz nehezítette a tekerést. Szépen lassan gyűltek a kilométerek... Estefelé megálltan kitámasztót venni egy bicajboltban, San Remo után kicsivel. Jófejek voltak, 2x kellett fűrészelni a kitámasztóból, mire jó lett.. :D 7 euróm bánta, de végre nem dől rá a bringa a bámészkodó turistákra :D Kaptam útbaigazítást is a szerelő sráctól és az az idős apukájától. (Már rutinosan nem megyek fel a főúttal a városok tetejére, hanem átvágom a parton az utat, ahol lehet..) Elköszöntem tőlük, mert zártak, és nekem is mennem kellett. Pár km múlva utólért az öreg a robogójával és vigyorogva integetett (nem tudott angolul), én meg csak párszáz méterrel később jöttem rá, hogy ő ült a motoron :D

No és, hogy mi lett a térdemmel? 

Valami csoda (no és persze az orvosság - ami egy drogokkal telepumpált tapasz és 2x 400mg por) hatására már semmi baja nem volt, így este már csapattam is a 30-35-öt :-)Azért holnap még kímélem, az emelkedőkkel óvatosan kell bánni... Azt még nem tudom, mit szól majd a Mont Blanc-hoz és a 2500-as St. Bernard hágóhoz.. majd kiderül..

Amúgy ismét kempingben pihenek, a hegyoldalban, Ventimiglia-ban. Holnap korán kelek, irány Monaco (már csak 18 km), majd Saint Tropéz (140 km, még nem tudom hogy elmegyek-e addig, 1 nap hátrányban vagyok...) Igyekszem megválaszolni az e-maileket is, csak gyakran aksi-, adatforgalom-, időhiánnyal küszködök :D (több kifogásom nincs :P) Jó éjszakát! :-)

114 km
6 óra 25 perc
átlag: 17,7 km/h
max: 40,1 km/h

Location : Via Verdi, 18039 Ventimiglia IM,

2011. júl. 27.

3-4. nap - Passo del Bracco (615m) - Sestri Levante - Genova - Savona



Kedden 11 körül ébredtem az erdőben, és kb. dél körül folytattam a mászást a völgyben. Még pakolás közben elhúzott mellettem két bringás turista (az egyik egy lány), tele csomagokkal, integettem nekik :)  Genova felé tartottam a magaslatok között, annyira nem volt könnyű a terep, egy elég hosszú hegyvonulat zárt el a tengertől. A Passo del Bracco-n (615 m) keltem át tűző napsütésben, 35 fokban. Közben utolértem a délelőtt látott bringásokat és beszélgettem velük pár szót: Radek és Kasia (lengyelek :-) ) július 6. óta vannak úton, Pozsonyból indultak, majd Magyarországon és Szlovénián át, Rómáig tekertek. Onnan a parton Livornón át azon az úton jöttek, ahol én, majd szintén fel az Alpokba, csak párszáz km-rel korábban, egészen a Mont Blanc-ig. Ezután a Szentgotthárd-hágón Vaduzig, aztán Münchenen át Pozsonyog. Elég komoly vállalkozás, mindketten 22 évesek, és napi 80-100-at mennek sebességmérő és gps nélkül... Megtanitottam nekik, hogy köll mondani helyesen, hogy Szombathely :D fotózkodtunk egyet, átbeszéltük egymás bringás kalandjait majd elengedtem őket és ebédeltem pár szendvicset :-) 
A hágó tetején gyönyörű panoráma fogadott, szikrázó napsütésben kukkantottam le La Spezia városkára és a csillámló tengerre. Zúzós lejtmenet jött, egészen Sestre Levante-ig, ahol lehagytam kalandortársaimat :-) hogy aztán megint utolérjenek. Ezt még eljátszottuk párszor a nap folyamán :D Közben jókat beszélgettünk, és reméltük, hogy a francia partok simábbak lesznek. Itt ugyanis bitang hullámvasúttal kellett szembenéznünk, a parton sora váltották egymást a hegyek, izmos emelkedőkkel és lejtőkkel fűszerezve. A térdem annyira nem szerette ezt a játékot, ebből úgy nézett ki, pihenőnap lesz :-( Genovában láttam utoljára a bajtársaimat, ők bementek egy boltba, én pedig átrobogtam az esti fényekbe burkolózott városon. 11 óra körül, 20 km-rel Genova után egy kempinget hazudott be a GPS, hát nem az vót, hanem valami nyugdíjas otthon :D Végül egy bozótban vertem tábort a tengerparthoz közel, az út mentén... ha jött egy autó, a sátram mindig beleremegett :D Kb. délben keltem esőcseppek pattogására a sátramon, puff neki. Megnéztem a műhold mit dalol, egészen Cannes-ig tartott a felhőláncolat = nem menő. Így egyöntetű szavazással pihenőnap következett. Azért gurultam egy 30 km-t, hogy feltöltsem a telómat + a gps-t. Elég sok felhő volt az égen, de délután már csak szemerkélt, így is 26-28 fok volt. 






A tengerpart mentén végre lapos volt az út, lehetett zúzni, de aztán jött egy brutál emelkedő, aminek a felénél leszólított egy motoros, hogy menjek le, mert a sziklák oldalában full sima bicikliút visz a következő városba. És tényleg.. jófej volt, hogy szólt :-) Közben bevásároltam, voltam patikában is, kaptam a térdemre tapaszt, remélem jobb lesz így, és nem kell teljesen kihagynom a hegyeket. Az már látszik, hogy az útvonal / idő kontinuumban lemaradásaim vannak, szóval lesz néhány változás, meglátjuk. Most végre egy tengerparti kempingben pihenek (15 euro), zuhany után. A fejem fölött süvít a szél, remélem javul majd az idő. A következő állomás Monaco, hogy mikor, az majd kiderül ;-)


135 km
8 óra 25 perc
átlag: 16 km/h
max: 48 km/h

Location : Lungomare dei Ceramisti, 17100 Savona SV,

2011. júl. 26.

2. nap: Pisa - Viareggio - Marina di Massa - ? (Pontrémoli közelében)



Hasamra sütött a nap hétfő délelőtt. Elég későn keltem, kb. 11-kor aztán blogot írtam délig, és mire összecuccoltam és kikecmeregtem a felüljárók közül, 1 óra lett. Kényelmesem begurultam Pisába, ahol - víz hiányában - boltot kerestem. 3 km-re a központtól találtam is egy Carrefour-t (olyan mint a Tesco), ahol jól bevásároltam: vettem csokit, banánt, kenyeret, tonhalat. 


Közben a kerekem nem csipázta, hogy forró fémnek támasztottam, így eldurrant. Belsőcsere vol.1 harminc fokban, tűző napon... 20 percig kerestem a gumileszedőt, mire meglett. 

Ekkor délután 3 volt, 0 km és még akartam fotózni egyet a belvárosban... Neki is lódultam, lekaptam a ferde tornyot - ez a negyed tele volt turistákkal... mindenki úgy fotózkodik, hogy támasztja vagy éppen eldönti a tornyot, vicces :D közben az emberek jól félreugrottak, amikor 2x eldőlt a biciklim... Brutál nehéz a csomag továbra is, nem könnyű megtartani, ha egyszer megindul (előzö este ketté is tört az acél kitámasztóm = -1 kiló :D). Délután fél 5-kor sikerült elindulni, ami új negatív rekord :-( 

Lucco és Massa közelében zúztam nem messze a tengerparttól.. Sorra váltották egymást a strandok, elő-előbukkant a tenger is, miközben lassan ment le a nap a hegyek mögött. Nagyon szerényen álltam a kilométerekkel, úgyhogy nyomni kellett.. Naplemente-fotózás nem maradhatott el, szép lila lett az ég, az  aranysárga hullámok pedig nyaldosták a fehér köveket. Sikerült összeszedni egy lassú defektet a kavicsokon - belsőcsere vol.2 - miközben besötétedett. Még jó, hogy hoztam nagy pumpát, bár +1 kiló ez is, nagy hasznát veszem.. 1 óra ment el a fotózással és a kerékcserével. A megtett táv az 50km-t sem érte el :S Nem volt mit tenni, tekerni kellett az éjszakában. 


Egész jó lendületet kaptam 25-ös átlaggal toltam egy órán át, amikor - a partmenti hegyeket kikerülve - bevetődtem egy völgybe Pontrémoli közelében. Kisebb-nagyobb emelkedők, lejtők jöttek vaksötétben, miközben zord hegyek magaslottak körülöttem.  A lámpám szuperül bevilágította az egész utat, felvettem a láthatósági mellényt is. Néhány rókától úgy megijedtem, hogy a sebességgel egyből nem volt gond :D Éjjel már hűvösebb lett, 18 fok, majd éjfél körül 15-re hűlt. Nem messze villámlott... egész nap sötét felhőket láttam északon, a hegyekben. 1 körül azt mondtam, elég :-) és behúzódtam egy hajtűkanyar tövébe, ahol feldobtam a sátrat. Kb. ennyi volt a mai nap, sajnos nagyon messze voltam az ígért 140 km-től, bele kellene húzni, mert nem lesz ez így jó :D Át kell állni a korai kelésre! Holnap / ma irány Genova: ~80km, majd Saint Tropéz ~370km.

96 km (városnézéssel 110 km)
4 óra 54 perc
átlag: 19,5 km/h
max: 36,2 km/h

Location : Via Eraldo Virgola Fico, 34-40, 16039 Sestri Levante GE,

2011. júl. 25.

1. nap: Firenze - Empoli - Livorno - Pisa

Változatos és nehéz napon vagyok túl.. Kezdjük az elején. Taxival mentem végül (a sok csomag miatt) a Keleti pu.-ig, ahol 17:05-kor indult a vonatom (Zágrábon majd Ljubljánán keresztül) Velencébe. Tök jól felcuccoltam a csomagtérbe, az egész batyu bringástul mindennel együtt a fejem fölött pihent :-) Ennyit a kerékpárszállító vagonokról :D Az út nagyon hosszú volt.. több mint 14 óra.. aludni nem nagyon sikerült az amúgy is szűk helyen.  Nagykanizsától szakadt az eső szinte végig.. a radar szerint egy Közép-Eu. nagyságú hidegfront kellős közepén zakatoltunk. Velencében - jegyváltás után - átszálltam a Rómáig közlekedő vonatra.. kb. 2 órát utaztam Firenzéig.


Miután megérkeztem fél 10 körül, kivonszoltam a felszerelésem a parkolóba és elkezdtem összerakni a bicajt, ami ekkor még darabokban volt. Sötét felhők vártak. amúgy Firenzében.. 1-5 mm esőt jósoltak délelőttre.. No ebből màsfél órás felhőszakadás lett... Visszavonulva a pályaudvarra kényelmesen be tudtam fejezni a szerelést. A hátsó csomag az új dolgokkal (paplanhuzat a szállításhoz, nagy pumpa, 4 kilo gyümölcs) bitang nehéz lett, alig bírtam felemelni.. ettől kicsit meg is ijedtem.


Reggeli után nekivágtam a városnak, begurultam a központba, ahol a látványosságok vannak. A régi épületek szinte mindenhol sárgák voltak.. Antik szoborcsoportok, díszes katedrálisok és az Arno folyón átívelő gyönyörű hidak (képen a Ponte Vecchio) kiváló fotótémákat szolgáltattak :-) A zord felhők közben szertefoszlottak, hétágra sütött a nap :-) 2-3 órát töltöttem városnézéssel, közben jót szenvedtem a csomagokkal, elég nehéz ügy volt megtartani a bringát fotózáskor (a súlya vitte mindenfelé... :D ). Úgy döntöttem, hogy ideje lenne 3 körül elindulni, különben nem lesznek meg a kilométerek :D Kitaláltam, hogy jó lenne elérni Livornoban a naplementét. A táv 92 km, a part elérése időben bizonytalan volt..
Így tettem is a kereket rendesen: első órában 30-as átlaggal. A sprintfutamon szembejött egy-két 500 méteres dombocska, melyeket felfaltam a naplemente vezérelte lendülettől. Lenyomtam Empolit, megnéztem a Medici villát is. Élvezettel gurultam a szőlőültetvényekkel fedett dombokon. Közben többször szemerkélt az eső, de nem volt vészes. Fokozatosan lasuló átlagsebesség mellett, az utolsó 20 km iszonyat nehéz volt..  ingerszegény, végig nyíl egyenes úton kellett tekernem, élénk szembeszélben. Végül 22-es átlaggal,  este 8 körül gurultam be Livornoba, és az ipari kikötőben csodáltam meg a naplementét. Livorno igazi gyárváros, ez a kikötőjén is érződött.


Vettem kólát meg vizet, majd nekiugrottam Pisának (20km még) - Livorno eredetileg nem volt betervezve.. Pisa felé sötét volt az út, amit nagyon nem csipáztam :D Este 10 körül értem be a városba és egyből megcsodáltam / lefotóztam a ferdetornyot és a körülötte fekvő régi épületeket. Éjfél körül szállást kerestem a külvárosbn, ahol egy autópályafelhajtó alatt állítottam sátrat. Izgalmas nap volt, itt az ideje kipihenni :-) Holnaptól irány Genova, Saint Tropez még 475km, jó lenne 4 nap múlva elérni odáig, mert az Alpokban nehezebb lesz falni a kilométereket.. 140-eket kellene menni. Meglátjuk, folyt. köv.  :-)

130 km*
6 óra 38 perc
átlag: 19,6 km/h
max: 50,1 km/h

* firenzei csavargással 141 km

Location : Via di Gargalone, 56121 Pisa PI,

2011. júl. 23.

-2. óra



Location : 1095 Budapest, Soroksári út 19,

Készen vagyok ;)

-4. óra



Viszek egy kis ellátmányt :-)

Location : 1095 Budapest, Soroksári út 19,

Útvonal - 2011