Korán keltem, sok tennivalót tűztem ki délelőttre: 1. Előző napi kalandok bepötyögése, 2. Csomagok átpakolása (igen rendesen széttúrtam tegnap mindent :-) 3. Legfontosabb: minél hamarabbi indulás a délutáni zivatarok kicselezésére (minél később kap el, annál jobb). Végül csak 10 körül tudtam elindulni.. Szégyen, de én bontottam utoljára sátrat, a szomszédok mind megelőztek :) Visszagurultam Salzburg belvárosába, ahol a szikrázó napsütésben turista üzemmódba váltottam. Szép helyen fekszik a város, magas hegyek veszik körül, széles folyó szeli ketté, és még egy fellegvárral is büszkélkedhet.
Körbelövöldöztem az összes instant fogyasztható látványosságot a három fotómasinámmal (tükörreflexes nagy gép, ultrakompakt kisgép, még kisebb mobiltelefon), hogy biztosan meg legyen örökítve minden :-) Könnyes búcsút véve Salzburgtól, nyugat felé kanyarodtam az első, 1000 méter feletti hegyet célba véve. Előtte azonban várt rám egy 700 méteres dombocska. Átruccanva Németországba, Bad Reichenhall után egyre civilizációszegényebb utak következtek, masszív fenyvesek lepték el a vidéket, kopár hegyóriások hajoltak fölém (mint kötelező fotóalanyok). Meredekebbé vált az út is, ami annyira nem esett most jól, de ettől még haladni kellett. Erős szél is nehezítette a dolgom, közben kisebb, ártalmatlan felhők tompították a napot. A dombot leküzdve, du. 2 óra körül magasabb sebességi fokozatban robogtam le egészen Ramsau településéig, ahol ismételten emelkedő várt. Egy vad hullámokkal tomboló hegyi folyó mellett talicskáztam fel a Hintersee nevű tóig, itt kezdődött a hatalmas hegyekkel körülvett Hirschbichl-hágóút, 1183 méter tengerszint feletti magassággal.
A hágót kémlelve nem túl lelkesítő jelenségre lettem figyelmes: sűrű sötét felhők vették hatalmukba a völgyet, közben egy-két dörgés is eldurrant.. Itt bizony komoly eső lesz - könyveltem el szomorúan. Nem is telt el sok idő, leszakadt az ég, ömlött a víz. Bemenekültem egy buszmegállóba, ahol mobilinternetezéssel, uzsonna habzsolással és társalgással ütöttem el az időt. Angolul és németül beszélgettünk, meséltem, hogy honnan jövök, mire egy idősebb úriember elkiáltotta magát: "Magyarország". A bácsi temesvári születésű, Münchenben él, és a nagymamája tanítgatta magyarul, amit sajnos már részben elfelejtett. Mindenesetre fura volt magyarul beszélgetni az Alpok egy eldugott buszmegállójában. Újdonsült beszélgetőpartnereim buszra ültek, én pedig egyedül kémleltem tovább a hágó felé, ahol a nagy égzendülés után végre tisztulni kezdtek a viszonyok. Másfél óra lébecolás után, fél 5 körül sikerült elindulni. Fából tákolt kapu jelezte, hogy innentől autósok nem játszanak.Ez a terület egy nemzeti park, látszik is rajta, tündérmesébe illően szép: egy szűk, hidakkal és kapukkal ellátott, kacskaringós úton haladtam, élénkzöld fenyőkkel övezve, miközben tekintélyt parancsoló, sziklás kétezresek figyelték minden pedálfordulatom. 3 éve vaksötétben tettem meg ezt a szakaszt, így kíváncsian lestem a tájat világosban is. Közben előbújt a nap is, fokozatosan szárított föl mindent. Ezen felbuzdulva aktívan kattintgattam a kamerákat! :-) Egyszer csak eljött a várva várt emelkedősorozat, ami olyan meredek, hogy konkrétan nem lehetséges feltekerni rajta. Amikor egyáltalán sikerül megtekerni, akkor a második fordulatnál nem jön a pedál a bal lábam alá, sőt hátrafelé tekeredik, így a hajtás hiányában visszagurulok.
Végül leszálltam a bicikliről, futva toltam tovább, de ezt is majdnem megvétózta a gravitáció - eszméletlen! Végül csak felküzdöttem magam 1183 méterre, meghódítva a Hirschbichl hágót. Lefelé is hasonlóan elvetemült lejtők jöttek (20-30%!!!), kapaszkodtam is a fékbe rendesen :-) Az egész lejtmenetet felvettem a sisakomra szerelt kamera segítségével. Közben pár útmenti tehenet is meginterjúvoltam, csak hogy autentikus legyen a felvétel. Weissbach-ig tartott az őrült gurulás, kb. este 7 lehetett. Utolsó erőket mozgósítva megkíséreltem elmenekülni, az időközben újból összeverődött, fekete felhőtömeg elől. Délkeletről is támadtak, átbukva majdnem az összes hegyen.. szóval nem nagyon volt menekvés... kaptam egy kicsit a nyakamba. Úgy néz ki, hétfőig tart a hidegfront. Remélem, azért lesznek üresjáratok, és a csapadékmentes órákban meg tudok majd száradni.. Most amúgy egy bozótban csücsülök a főút melletti mezőn kialakított vadkempingemben. Túl a 200. kilométeren! Holnap irány: Zell am See és a Grossglockner-hágóút, de csak ha az időjárás is engedi..
91 km
4 óra 43 perc
18 km/h átlag
66 km/h max.
