Hajnali 8-kor téptem fel a sátor ajtaját, lelkesen vártam már ezt a napot. A napi menü a 2343 méteren tornyosuló Mannlichen hegycsúcs meghódítása és a Berni-Alpok legmagasabb csúcsának a Jungfrau 4158 méterének megtekintése. A másik két említésre méltó masszívum az Eiger (3970m) híres északi falával, valamint a Mönch (4099m). Jópár hegy fekszik itt egymás hátán. 589 méterről, Interlaken városából kezdődött a kaland fél 10 körül. Ekkora szintemelkedést (1800m!) az elhasznált tartalék napok és idő hiányában nem tudtam 30-40 kilós csomaggal tolerálni, és mivel amúgy is körforgalomban tekerek, ezért megszabadultam a csomagom nagy részétől. Jó pár váltóruha, sátor, hálózsák, több kiló kaja, szerszám, stb. a kempingben maradt, így pillekönnyű járgánnyal vágtam neki a hegymenetnek. Kicsit imbolygott is alattam a vas, nélkülözve a tőkesúlyt :-) Grindelwaldig (1034m) egész könnyen haladtam, csak úgy faltam az emelkedőket és a kilométereket. A mesebeli nevű faluban megkaparintottam az
1000. kilométert, nem semmi élmények, távolságok és magasságok vannak mögöttem!! Később letértem a főútról és apró bicikliutak mentén folytattam a mászást. Mannlichen hegycsúcsáig nem vezet hivatalos hágóút, így mindenféle erdőszéli, kertek alatti, házak közötti szervizutakon kellett talicskázni. Ezeken a nyomvonalakon alig fért el egy autó, szerencsére végig aszfalton hajtottam.
Amit Grindelwald után kaptam, azt viszont nem tettem zsebre könnyen. Olyan emelkedők jöttek, hogy a fizika törvényei (ismertebb nevén: gravitáció) nem engedték a tekerést. Képtelen voltam meghajtani a járgányt, így nem volt mit tenni, tolni kellett, ami szintén nem tartozott a mulatságos mutatványok közé ezeken a bitang kaptatókon. 3-4 km szenvedés után kikerültem a kertek alól, végre rendes út fogadott, ami ismeri a szerpentinszerű vonalvezetést, nem egyből fejjel a hegyoldalnak megy :-) Sajnos közben elállítódott a váltóm is: állandóan ki akart ugrani a hegyi sebességből..Megjavítani nem tudtam, mivel a váltótest így is súrolta a küllőket, nem lehetett arrébb mozgatni. Így különleges, váltókímélő (= vádligyilkoló) üzemmódba kapcsoltam. Az eszméletlen emelkedőknek köszönhetően hamar 1800 méter fölé jutottam, innen már kihalt faházak, kopár dűnék, és intenzív kolompolás következett. Magashegyi tehén komáim bamba szemekkel bíztattak kitartásra, egyre közeledett a csúcs. A Mannlichen egy keskeny fennsík orra tulajdonképpen, komoly szakadékokkal körülvéve két oldalán. A nyugati oldalon, Lauterbrunnen felől még lehetetlenebb ide feljutni.
Egész délelőtt ragyogó napsütés melegítette a völgyet, azonban Grindelwald után bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottam: a lelkesen várt hegységcsoport felhőköntösbe öltözött, méghozzá nem is kicsibe :-( Pont, amikor itt küzdök minden erőmmel, ilyen csúf tréfát űz velem a természet. Ez vissza is vette kicsit a lendületem, több megállással gurultam tovább... Közben elhatároztam, hogy ha kell, itt alszom a szabad ég alatt, és várok egy napot, csak láthassam már felhőmentesen azokat a négyezreseket!!! Szemlélve a fennsíkot, észrevettem egy hotelszerű építményt.. Ha van szabad szoba, akkor kevésbé drasztikus, inkább drága megoldással várhatom ki a (remélhetőleg) felhőmentes hajnalt. Délután 4 körül futottam át a célvonalon, bruttó 6 óra alatt sikerült feljutni a Mannlichen-hegyig, egészen 2225 méterig. A felhők nem távoztak továbbra sem, váltásban takarták a havasokat.. Közben becsekkoltam a hotelbe, aranyáron persze, de ha már itt vagyok, nem hagyom ennyiben a dolgot :-) A vicces az egészben, hogy a cuccaim közben lent kempingeznek a tó mellett.. éljen a spontán döntéseken alapuló kalandtúra! :-)
A frissen szerzett szabadidőmben bejártam a fennsík környékét, hegyet másztam, fotózgattam, ámultam a szakadék mélységén. A délutáni/esti napsütésben nem maradtam műsorszám nélkül, mintegy 15-20 tehenet szabadítottak rá a fennsíkra, akadt fotótéma bőven. Egyből akkora kolompolás támadt, hogy a saját gondolataimat alig hallottam. A bocik vadul dézsmálták a füvet, közben békésen tűrték, hogy az arcukba tolom a kamerát.
A környéken turisták lézengtek, mindenki felvonóval jött persze. Az utolsó kabin fél hatkor indult a völgybe, ezután teljesen kiürült a vidék. Ezt követően gyalog felmásztam a 100 méterrel magasabban tornyosuló kilátóba, 2343 méterre, innen gyönyörködtem a naplementében és a felhőkben a másik oldalon :-( Olyan mélységeket láttam itt, mint még soha: konkrétan alig volt hegyoldal, 1500 méter tömény szakadék figyelt a nyugati oldalon. Közben félelmetesen gyorsan repkedtek körülöttem a felhők, a csúcson átbukva pedig a völgybe igyekeztek. Egyszer csak köd ült a tájra, én pedig visszasétáltam a hotelbe. Két hete nem aludtam ágyban, most végre nagyon puhán fekszem, és gondolataimban felhőket űzök. Holnap elköszönök a négyezresektől, és visszazakatolok a tavakhoz, aztán irány Zürich. Két napom maradt, nagy kérdés, hogy hol szállok fel a vonatra :-)
