Kellemes bemelegítésen vagyok túl, de kezdjük az elején. 21:10-kor indult a vonatom a Keleti pályaudvarról, ennek megfelelően már negyed 9-kor taxiba pattantam a szokásos csomagmennyiséggel, aminek szokás szerint nem örült a sofőr. Drága anyukám már a pályaudvaron várt, nem találkoztunk a héten, így kikísért egy rövid búcsúzkodás erejéig. Kaptam tőle egy kis elemózsiát az útra (túrós, meggyes sütit, 4 db barackot). Elkövettem azt a hibát, hogy nem váltottam helyjegyet, így végig kellett szaladni a vonaton, mire találtam egy üres kabint. Heves integetések közepette kigördült a szerelvény.. irány Salzburg, ahol hajnali fél négykor egy újabb vonat vár, a végállomás pedig: Innsbruck. Egy kedves, fiatal győri párral hozott össze az élet. Olyan jót beszélgettünk, mintha ezer éve ismertük volna egymást. Csak az álmosság tompította a jókedvet, párszor beleásítottunk egymás vagy saját mondatainkba. Győr után kihasználva, hogy enyém lett a kabin, 3 széken elnyúlva aludtam egy nagyot. Ez egészen addig tartott, amíg a határra érkezve az új kalauz üvöltve villanyt kapcsolt... Jöttek, mentek az utazótársak, de azért tudtam aludni fél órákat. Sikeres átszállás után Innsbruck felé kanyarodtunk, a felkelő nap gyönyörűen bevilágította a hegyeket-völgyeket, melyek között kacskaringóztunk.Igen kényelmetlenül ültem, valahogy nem rám szabták ezt a széket. Az összes lehetséges alvási pozíciót kipróbáltam (a denevérlógást leszámítva), sajnos kevesebb sikerrel. Kicsit nyúzottan, de időben megérkeztem Innsbruck városába 8:40-kor, csudálatos idő, tűző napsütés fogadott. Lecuccolás után következett a technika óra: romjaiból építettem újra össze a biciklit. A kerekek, a pedál, a kormány, a szarvak, a nyereg, a csomagtartó mind a helyükre kerültek. Még egy kis vezeték toldozgatás is belefért, az első kerékben működő, agydinamós USB töltőm végre teljes körűen tolja be az áramot a telefonjaimba.. A csomag ismételten nagyon nehéz lett, szörnyülködtem is, hogy hogyan fogom ezt megtekerni.
Idén teljesen rugalmas az útvonalterv, a tavalyi évvel ellentétben nincs nálam részletes út-város lista, ahogy GPS készülék sem, a mobilon persze ott pihen a Google Maps... amit nem félek használni a papír alapú térkép mellett :) Nagyjából egyébként megjegyeztem a városokat, hágókat, de egy ilyen hosszú útra nem szabad tervezni, ez a kalandtúra szépsége.. Ahogy az is, hogy ilyenkor egy nagyvárosból alig tudok kitalálni.. néhány felesleges kanyar és kilométer után, Innsbrucktól elköszönve, be is vetettem magam az első emelkedőn.
500-ról 2200 métere kell felmászni az első szakaszon, ami egy elnyújtott hosszabb etap, egyenletes szintemelkedéssel. Így terveztem bemelegíteni az előttem tornyosuló királyhágók meghódítására. Egyébként sosem kezdtem még ekkora emelkedővel, így óvatosan lépkedtem a pedálokon, hosszú időre kell beosztanom az energiámat. Az Inn-folyó völgyében hullámvasutaztam, bitang hegyóriások között. Sziklás csúcsaik olyan magasan pihentek, hogy tekernem kellett rendesen a nyakam, hogy farkasszemet nézhessek velük. Rekkenő hőség kerekedett, délutánra 30 fokban tapostam a kilométereket. Többször megálltam pihenni, kaját pusztítani, folyadékot beszerezni. Kb. 6-7 litert sikerült meginnom. Szerencsére a meredekebb emelkedők mellé több hűsítő lejtőt is kaptam, ahol tudtam pihenni gurulás közben is. A 100. km környékén, este 7 körül a táblák szigorúan leparancsoltak a főútról, faluvégre, bicikliútra kényszerültem. Már fáradtnak is éreztem magam, estefelé elég nagy lett a szintemelkedés, egyre közeledem az igazi nagy hegyek közé. Egy elhagyatott erdőbe kanyarodtam be vadkemping keresése céljából. Végül közvetlenül a zubogó Inn-folyó partján, egy tisztáson hajtottam álomra a fejem, gondolatban a másnapi 2200 méteres hágóra készülve.