Hétfő reggel arra ébredtem, hogy a hasamra sütött a nap... :) szinte égette a sátor oldalfalát. Ezzel nem lehetett vitatkozni, így kikecmeregtem a búvóhelyemről, majd elkezdtem visszapakolni a cuccaimat a hajtűkanyarba, ami mintegy 5 méterrel feljebb feküdt. Elég sokat szöszöltem, csak 10 óra után sikerült folytatnom az elvetemült mászást a Flüela-hágó aszfaltcsíkjain. Sorra jöttek a kanyarok, szemben pedig egy tekintélyes, sziklás hegy nézett rám mogorván, szerencsére nem kereszteztük egymás útját. 1600 méterről 11 kőkemény kilométer várt a csúcsig (2383 méterig), majd még egy tucat Davos-ig. Majdnem elfelejtettem reggelizni, gyorsan be is toltam a szokásos szendvicskombinációt egy kis gyümölccsel, sajnos szinte az utolsó tartalékokból. Eltelt gyakorlatilag másfél nap, és nem találkoztam nagybevásárlásra alkalmas bolttal. Szerencsére van bőven fehérje/vitaminporom, amiből egy adag szinte teljes tápértékű étkezésnek felel meg. Persze nem helyettesíti az igazi lakomát, de kiegészítésnek tökéletes. Davos-ban terveztem amúgy csapni egy nagyobb beszerzést. Közben szépen lassan kezdtek kikopni a fenyvesek, ezzel el is tűntek a jól kihasznált árnyéklehetőségeim. Már megint 30 fokot kaptam az orcámba, amit az 5-8 km/h sebességgel összehozott hangyalábszárnyi menetszél sem enyhített... Féltem, hogy elolvadok, szóval locsoltam magam rendesen, kaptam is hozzá kisebb-nagyobb vízeséseket.
A célhoz egyre közeledve, havas csúcsok mutatták meg magukat, nem győztem megint kattogtatni a pillanatmegörökítő rendszereimet. Többször hittem már, hogy végre felértem, azonban újabb és újabb, égbe vezető utakkal találkoztam. Cserébe akkora völgyet, majd gyönyörű hegyekkel körbezárt fennsíkot építettem ki magamnak, hogy öröm volt nézni. 3 óra felé végre szembejött velem az áhított tábla: "Flüelapass 2389 m", jessz! Nagyon jó érzéssel töltött el az idei első csúcshódítás, 180 kilométert másztam érte, a vége igen nehézre sikeredett... Egy gyors sajtófotózás és egy örömjégkrém után nyakamba vettem a lejtőt, irány Davos, 1500 méteren.
Közben beborult, potyogott az eső vagy talán jég... pattogott a szemüvegemen és a karomon. Nem volt kellemes 50-60 km/h mellett... Kicsit óvatosabban vettem a kanyarokat, ugyanis féltettem a külső gumit. Még nem mertem megírni, de szinte teljesen elhasználódtak. Otthon még minden rendben volt, itt viszont 200 km málhás menet után előbukkantak az apokalipszist jelző csíkok. Davos-i napsütésbe érve, délután 4 körül elsődleges célként egy bringaszerviz felkutatását tűztem ki. Nagyon kedves arcokat találtam, angolul-németül vegyesen diskuráltunk. Kaptam is egy pár szuper Schwalbe Marathon túragumit, 100 frankért (otthon is hasonló áron lehet beszerezni). Rákérdeztem egy másik problémára is, ekkor még nem gondoltam, hogy mekkora lavinát fogok elindítani. Hegyi sebességi fokozatban fura zajt hallottam a váltó környékéről, a tavalyi váltótörés után pedig a legkisebb illetlen hang is probléma lehet. Mint kiderült, a nagy erőkifejtést igénylő, málhás hegymenettől teljesen megnyúlt az otthon még hibátlanul működő láncom, további nyúlás esetén pedig megszűnt volna a pontos illeszkedés a fogaskerekekkel. Ez egyébként egyenlő a hajtás elpatkolásával... ami furcsa, mert újonnan került be a lánc pár hónapja, csak sajnos nem a minőségi kategóriából.. Több mint egy órát morfondíroztunk, méricskéltünk, tanakodtunk, hogy mi legyen: 1. Folytassam az utat, és megvárjam, mi történik 2. Kivegyünk egy-két láncszemet 3. Cseréljünk láncot, azzal a veszéllyel, hogy nem lesz teljesen kompatibilis a fogaskerekekkel. Végül a 3. opció mellett döntöttünk, szerencsére pont volt passzoló Shimano láncszerkezet, amit végül be is műtöttünk. A hadművelet újabb 50 frankba került, de a tavalyi esetből tanulva nem kockáztatok, hosszú még az út. Nem győztem megköszönni a srácoknak a gyors javítást, remek kis szervizük van. A nagybevásárlással együtt majdnem 3 órát töltöttem itt, ezzel annyi is lett a napnak. Pláne, hogy a kiszemelt Albula-hágó esőfüggönyben állt a közeli távolban. Így hát este 7 felé kempingvadászatba kezdtem, mintegy 20-30 km-re találtam is egyet. Elég volt már a vadvízi fürdésből vagy a pályaudvarra besurranva elvégzett tisztálkodásból. Utóbbi idei találmány egyébként... csoda, hogy eddig nem jöttem rá erre a lehetőségre :) Sietve indultam neki a lejtmenetnek, hogy beérjek a kempingbe emberi időben.
Vad, szlalomokkal tarkított időfutam következett, egészen 1000 méterig. Közben gomolyogtak a felhők rendesen, a következő falvakban pocsolyák jelezték az eső látogatását. Betévedtem egy 100 méteres alagútba , amiről hosszas sötétség után derült ki, hogy 2,2 kilométeres. Nem volt finom, pláne, hogy utána egy 200 méteres mászás várt. Ezt nem kívánom senkinek nap végére. Szerencsére gyorsan lenyomtam, a völgybe lezakatolva pedig megtaláltam a rejtett kis kempinget. Egy forró zuhannyal és korai fekvéssel nyugtáztam a napot. Másnap reggel korai ébredést tűztem ki a dupla kerékcsere és a bitang hágó miatt. Megint 2000 méter fölé mászom, izgalmas lesz!
A célhoz egyre közeledve, havas csúcsok mutatták meg magukat, nem győztem megint kattogtatni a pillanatmegörökítő rendszereimet. Többször hittem már, hogy végre felértem, azonban újabb és újabb, égbe vezető utakkal találkoztam. Cserébe akkora völgyet, majd gyönyörű hegyekkel körbezárt fennsíkot építettem ki magamnak, hogy öröm volt nézni. 3 óra felé végre szembejött velem az áhított tábla: "Flüelapass 2389 m", jessz! Nagyon jó érzéssel töltött el az idei első csúcshódítás, 180 kilométert másztam érte, a vége igen nehézre sikeredett... Egy gyors sajtófotózás és egy örömjégkrém után nyakamba vettem a lejtőt, irány Davos, 1500 méteren.
