Megint tűző napsütésben, igen melegben kezdtem, de a kezdeti lendület egy jó kis zenei aláfestéssel szinte röpített felfelé. 5 km után megálltam volna reggelizni, de szörnyülködve vettem észre, hogy hiányzik a bukósisakom. Emelkedőn a csomagra szoktam rögzíteni, ami ezúttal nyilvánvalóan elmaradt. Rövid mérlegelés után lerongyoltam a kempingbe, ezzel 10 felesleges kilométert hajítottam ki elegánsan az ablakon.. Sebaj, a lényeg, hogy meglett a sisak, fontos eszköz. Akkor tiszta lappal, egy vaskos tízórai után, újra nekiestem a hegynek. Kicsit mérgesen tapostam, így az első 5 km-t 35 perc helyett 20 perc alatt nyomtam le másodszor.. :) Rekkenő hőségben pipáltam ki sorra hajtűkanyarokat, egyre mélyülő völgy mentén. Óriási sziklahasadékok és beláthatatlan mélységű szakadékok következtek, csak ámultam, bámultam a természet csodáin. Meg azon is, hogy rendre világűri magasságokba mutatott a látótávolságon belüli útszakasz. Sokféle fazon jött szembe, a legérdekesebb egy rocker kinézetű srác egy babakocsival, és benne egy 3 éves kissráccal. Lazán a semmi közepén szlalomoztak a szerpentineken. Remélem, nem lopta valahol a gyerkőcöt... :)
Közben eljött az ebédidő, egy hídról ebédeltem láblógatva. Egyszer csak beesett a patakba egy csomag szalámi. Kacifántos módon kellett lemásznom érte, egy motoros nézett is bambán, amikor a semmiből visszatarzankodtam a hídra... :) Délután gyülekeztek a felhők, hadrendben kezdtek szürkülni. Ettől még a táj továbbra is lélegzetelállító volt, feljebb a svájci vonat kacskaringózott, szebbnél szebb viaduktokon.Sajnos később eleredt az eső, mi több, szakadni kezdett, így egy pár méteres alagútban húztam meg magam a fenyvesek közt. A helyi bringásokat nem zavarta a csapadék, én nem szerettem volna vizes ruhák közt aludni éjjel. Az új rejtekhelyemen visszhangzott a hangom, amit kihasználva a helyzetet ki is eresztettem néhány dalrészlet formájában, vicces volt. Felerősítve egész vállalható.. :) Miután elállt az eső, tovább ügettem a kaptatókon...
A hegyek sajnos felhőköntösbe burkolóztak, látszott a következő zuhatag... Nemsokára újra szakadni kezdett, fedezékbe is vonultam egy fenyődzsungelbe 5 óra körül, 8 km-rel a csúcs előtt. A műholdképeket megvizsgálva úgy döntöttem, hogy tábort kiáltok, és korán reggel folytatom a mókát...Másnap reggel fél hétkor már a sátor körül sürögtem-forogtam, miközben a felkelő nap a szemben ágaskodó hegymamlaszokat ébresztgette.. Fél 8-kor már toltam is a szekeret egyenesen a csúcs felé, szuper időben. Egy kisebb, hegykerítéssel körbezárt, apró tóval díszített fennsíkra érkeztem... Annyira nem tudtam betelni a látvánnyal, hogy egy órát töltöttem az utókornak szánt képkockákkal. Lassan, de biztosan közeledtem a cél felé, közben kíváncsiskodó turistákkal beszélgettem, majd végül rákanyarodtam az utolsó méterekre. Az eddig alulról látott csúcsok most közeli, félelmetesen nagy hegyekként figyelték minden pedálfordulatom.
Megint beborult kicsit... morcos leszek, ha minden csúcshódításnál vadászni kell majd a kék eget.. Nagy lendülettel gurultam át a csúcson, a 2315 méteres Albula hágón, amely az idei második masszívum!A kötelező fotózás és sajtókonferencia után lezúztam a völgybe, Zernez felé véve az irányt. Itt újabb hágó kezdődik majd, 1400 méterről fogom meghódítani a 2149 méteres Ofenpass nevű hágóutat. A civilizációt kihasználva feltöltöttem a legfrissebb beszámolót, vettem ki pénzt, majd kifosztottam a helyi élelmiszerüzletet, felkészülve a további hegyláncolatra. A csúnya esőfelhőket látva betakartam a bicajt, esőálló fóliával. Délután 3-kor kezdtem meg az Ofen-hágóutat, ami nem kímélt, egyből az égbe vittek az emelkedők a hegy oldalában. Később ajándékba kaptam pár lejtőt, majd enyhébb meredekségű kanyarok következtek. A várva várt eső is tiszteletét tette, most nem igazán érdekelt, nyomtam neki keményen. A háttérben sütött azért a nap, így szivárvány lett a jutalmam, szinte az orrom előtt. Ezzel a lendülettel léptem be a Svájci Nemzeti Park területére, amely egy gyönyörű, közepes hegyekkel, hosszúkás fenyvesekkel dúsított, érintetlen terület. Az emelkedőket meglepően könnyedén leküzdve, este 7 felé értem fel az idei harmadik csúcsra, a 2149 méteres Ofen-hágóra. A felhők oszladozni kezdtek, de a következő völgyet esőfüggöny homályosította, így erre a napra be is fejeztem a kalandozást. Elvégre a csúcson kell abbahagyni... :)
