Vasárnap hajnali 5 óra 30 perckor valamilyen őrült szerzet ugrándozva táncolt egy hegyi folyó partján. Ez a szerzet én voltam, a hajnali fagyos hideg ellen találtam ki a nem publikus mozdulatsorokat - ehhez némi hidegűző kiabálás is társult. Utólag vettem észre, hogy egy nálam is őrültebb szerzet a partmenti óriásköveken állva horgászott - a folyó menti, hajnali ködben látszott a sipkája... Miközben a völgy és a hegyek nesztelenül várták a napfelkeltét, sietve nekiveselkedtem a Splügenbe vezető lejtőnek, ezúttal én ébresztettem a napot. Kisvártatva elő is bukkant az egyik hegy mögül, fokozatosan bevilágította a bóbiskoló vidéket. 7 óra körül kezdtem meg az első hágót, Splügentől lassan elemelkedtem, a hágó vidéke felé kanyarodva tisztán látszott, hogy az újonnan bevett völgyzugoly álmot aludt. Ide még nem ért be a nap, heves, pulcsit követelő hideg szél uralkodott erre. Egy hídon reggelizve szép lassan beimádkoztam a napot a hegyoldalba, fényesedni kezdett a táj. Jöttek a szokásos szerpentindzsungelek, egyre több autós, biciklis, motoros, négylábú elevenedett meg. Szépen fénybe borult minden, tiszteletüket tették a szemközti sziklás meredélyek is. Egy motoros éppen a fejem fölötti úton esett egyet, szerencsére nem lett baja. Találkoztam a kanyarokban lelkesen fényképező olasz és délutáni vihart kiáltó osztrák biciklissel, valamint az útvonaltervemre rácsodálkozó, kedves német turistákkal. Lencsevégre kaptam a délelőtti völgyben pompázó panorámát, miközben hipp-hopp felértem a Splügen-hágó csúcsára, 2113 méterre, 10 óra körül. Elég könnyű menetnek bizonyult az idei 7. csúcs meghódítása minimális csomaggal, 19 kilométeren kereszül. Fent elég komoly harc zajlott a csúcstáblával való fotózkodás kapcsán - szépen kivártam a sorom. A lejtmenetet videóra vettem a sisakomra rögzített fejkamerával, de így is sok időt töltöttem további fotózással. Egyelőre minden a tegnap kigondolt ördögi terv szerint halad, csak kicsit eltúloztam a fotózásra szánt időt, mint mindig..
Visszaérve 1425 méterre, Splügenbe, csaptam egy gyors feltöltő bevásárlást. 12 és 13 óra között, 38 kilométer megtétele után értem vissza a bázisállomásomra, ahol a sátram érintetlenül várt. A délutáni melegben katonás mozdulatokkal visszavariáltam a csomagokat az eredeti állapotukba, majd visszapakoltam a biciklire mindent. Következő állomás a San Bernardino hágó 2066. métere, mintegy 11 kilométeren keresztül. Egy kis gurulgatás után, közvetlenül a többemeletes, induló szerpentinhalmaz megtámadása előtt egy óriási halkonzerves ebéddel és weboldalfrissítéssel ünnepeltem az első csúcshódítást. Jöttek, mentek a felhők, a szép napsütés mellett viharos szél jelezte, hogy az Alpok mélyén zajlik ez a kaland. Nem tudom, mi volt abban a a konzervben egyébként, de olyan kiduzzadó, lelkes erőre kaptam, hogy csomaggal együtt szenzációsan gyorsan abszolváltam az első horroremelkedőket, 1 óra alatt közel 300 métert másztam. A szemben fekvő, szintén hasonlóan éles hegyoldalon mértem az emelkedés előrehaladását. Közben sajnos be-beborulgatott, nehezen tudtam napot csiholni a sorakozó hegykavalkád és egy váratlan fennsík megörökítéséért. A messze elterülő, masszív kőrengeteg közepette zavartalanul csordogáltak a patakszerű képződmények, a virágok jobbra-balra dülöngéltek a széltől. Kettészakadt a táj, egyre sötétebb felhők gyülekeztek, míg a másik oldalon zavartalan, néhol felhős, kék ég szerénykedett. 4 óra előtt már fel is értem a 2066. méterre, a fodrozódó minitóval díszített San Bernardo-hágóút az idei 8. zsákmányom. Eddig 49 kilométett tettem meg ezen a napon. Padok és egy étterem fogadta a csúcshódítokat, ezt a lehetőséget egy jutalomjégkrémre váltottam.
A szokásos csúcsfotózás során most kézről kézre jártak a kamerák, fényképezőgépek - közben mindenki az elő-előbukkanó napfényre hajtott. Találkoztam két teljesen átlagosnak tűnő svájci lánnyal, akik hozzám hasonló módon tekertek, Chur városától kezdték, ezen a ponton közelítettek a 100. kilométerhez - nagy taps nekik! Merész célt tűztem ki fél 6 felé közeledve: még ezen a napon le szerettem volna érni Bellinzona városába, az olasz Lago Maggiore tó partjára. A cél megvalósítása érdekében masszívan megtekertem az előttem álló lejtőket, szigorú kezekkel szlalomoztam a kanyargó szerpentineken. Közben egymás után repültek a falvak, kifejezetten „élvezetes" volt belerongyolni a macskaköves, kátyús főutaikra. Pumpáltam magamba a vizet, a csokit, a banánt és a sárgabarackot. 2 óra lejtőzés után meg is érkeztem, 200 méterre, Bellinzona városhatárába. Ezen a napon ekkor gördültem át a 100. kilométeren, ahol is váratlanul egy kemping jött szembe, nem kellett sokáig noszogatni. A recepción egy kis sorbanállást követően előre fizettem, leadtam a töltenivaló kütyüket, majd egy forró zuhany után párnának dőltem. Következő nap végigbiciklizem a Lago Maggiore tó elnyújtott partvidékén, jókora hullámvasutazással.
100,8 km
5 óra 46 perc
17,5 km/h átlag
72,5 km/h maximum
Utóirat: íme egy példa a hegyoldalra eszkábált fotógép alápolcolásra.
