Viharverte réten ébredeztem szombat reggel. Kicuppogva a sátorból rámjött a frász, ugyanis egy kutya és egy bácsi ugrabugrált a rejtekhelyemről pár méterre. A bácsi - aki egyébként úgy nézett ki, mint a Trónok harca könyvsorozat írója - intett, hogy semmi gond. Valószínűleg ő is birtokot háborított éppen négylábú kollégájával. Erre a napra elég sok felhőt jósoltak, így kihasználva a rövid, délelőtti napsütést lezakatoltam a Brienzersee nevű tóig, Interlaken városától és a Berni-felvidéktől egy partmenti piknikkel köszöntem el. Azon az úton ügettem vissza, ahol előző nap jártam. Sajnos megjöttek a felhők, de egy pici rés mindig maradt a napnak.
Negyedszerre is teljesítettem a szokásos kilépőcsúcsomat, a brutális szinttel rendelkező Brünig-hágót, melynek végkifejletében Lungern falura és tavára lehet rátekinteni madártávlatból. Az Alpok utolsó emelkedője mindössze pár kilométer, de ezalatt 400 méter szintemelkedést kell legyűrni az 1005 méteres minicsúcsért. Felfelé bedobtam a fülembe a mixválogatásomat és toltam az ütemet egy-két csoki kíséretében. Közben lesben figyeltek, gomolyogtak a fekete felhők, de csak néhány cseppet bocsátottak a földre, megúsztam az esőt. Enyhe szélben folytattam a lejtőzést, két tavat is megkerülve. Észrevettem, hogy nagyon mozog a hátsókerék, megvizsgálva láttam, hogy eltörött egy küllő, megborult a kerék egyensúlya. Kicsit aggódtam, de ennek ki kell bírnia a maradék néhány tucat kilométert. Közben a nap meg-megvilágította a túlparti, egyre laposodó hegyoldalakat, a messzi célban pedig felvillant a kék ég és a szakadozó felhőzet.
Luzern és a négy kanton négylevelű lóheréhez hasonlító tava felé fordítottam a kormányt. Zug és egy újabb tó partjára, északra szerettem volna felérni, kempinggel jutalmaztam magam az utolsó éjszakára. Jobbra-balra-össze-vissza kanyarodott az út a dimbes-dombos tóvidéken, miközben szép, nyugvó napsütést kaptam koraesti fényekkel. Le is vettem a napszemüvegem, hogy tisztán láthassam a tájat idén utoljára. Luzern nagyvárosában időztem egy kicsit, focimeccset néztem, és nézelődtem a forgalmas kikötőben. Fél 9 körül értem be a tóparti kempingbe, ahol rövid beszámolóírás után siettem aludni. 40 kilométert hagytam vasárnapra dombmászással fűszerezve, Zürich tavának érintésével. Korán keltem, hogy még beleférjen a 10:40-kor induló Zürich-Budapest vonat elérése. Kicsit aggódtam, hogy ki fogok csúszni, ezért sietve lépdeltem a pedálokon.
Végül átszelve a dombságot, a minierdőket és a vasárnap reggeli, nyugodt, kihalt főtereket, már fél 10-re beértem a vágányokhoz. Csokivásárlással és bicikliszétszedéssel töltöttem az utolsó órát, majd 11 órás vonatozás után, vasárnap este 10 órára értem Pestre. Gyorsan eltelt ez a 17 nap, ismételten izgalmas kalandokkal, életre szóló élményekkel, gyönyörű tájakkal. Köszönöm minden kedves olvasómnak az 1100 kilométeren, több mint 20000 méter szintemelkedésen és 14 hegyen át tartó szurkolást és olvasást. Hamarosan újra jelentkezem!
151,9 km
7 óra 56 perc
19,2 km/h átlag
61,5 km/h maximum
