Pénteken reggel nyolckor cipzároztam ki magam a sátorból. Izgatottan pakolásztam ugyanis ezen a napon Liechtenstein szerepel az étlapon, sosem jártam még itt - pedig kerülgettem már párszor. Tudom, hogy mindig elmondom, de megint már reggel dögmeleg kerekedett, erre a napra kánikulát, 36 fokot jósoltak! Az már rég rossz, ha a reggeli összepakolásban is leizzad az ember. A szokásos csomagok utaznak velem egyébként, hátsó oldaltáskák ruhákkal, hátsó felsőtáska ennivalóval és tisztálkodási szerekkel, elsőtáska elektronikus kütyükkel, nyeregtáska szerszámokkal, valamint a sátor és az óriáspumpa becsomagolva a 2x2 méteres biciklihuzatba (ez egyébként vastag lepedőnek is kiváló). Fél tíz felé kicsekkoltam Ausztriából, nekiveselkedtem a forró völgynek. Hamar megérkeztem Liechtensteinbe, érdekes látványt nyújtott ez a kis miniállam itt a hegyoldalban. Kedvenceim a fehér rendszámok fekete alapon, és az, hogy ha elhagysz egy falut, rögtön következik egy másik (az áthúzott falutábla alatt máris kiírják a következőt). Halkan jegyzem meg, hogy a szikrázó napsütéses forróságtól patakokban folyt rólam a víz, a kilométeróra is megsült pár pillanatra, hirtelen minden számot egyszerre akart mutatni. Vaduz fővárosba érve természetesen nem hagyhattam ki a vár megtekintését.
Csomagjaimat elrejtve egy bozótban 2 kilométeren kapaszkodtam fel a hegyoldalra, ahonnan körbefotóztam a várat és a völgypanorámát a rekkenő melegben. Persze a McDonalds sem maradhatott ki a sorból, két sajtburgerrel, ingyen wifivel és „fürdőszobával". Mire kiléptem (kb. 30 perc) fura dolog történt, bár az Alpokra jellemző: beborult minden több tíz kilométerre hegyekkel, völgyekkel együtt, majd dörgések kezdődtek. A messzi távolban felhúzták az esőfüggönyt is... szuper! Nem kellett sok, a lejtőzés során versenyezni kezdtem az esőcseppekkel, egyelőre megúsztam. Délután 2 felé átértem Svájcba, ahol egészen magasra vitt fel egy csendes, erdei országút egy laktanyából épült váron át, miközben a természet halkan, lélegzetvisszafojtva várta az esőt. Meg is kaptam a nyakamba, először kisebb szemerkéléssel, majd viharos széllökésekkel, bukósisakon kopogó cseppekkel. Még éppen be tudtam menekülni fák alatt, szőlők között robogva a 10 kilométerre fekvő Landquart város pályaudvarára - ezen belül is egy kávézóba. Itt 2 és fél órát töltöttem internetezéssel, élménybeszámoló írással, útvonaltervezéssel, miközben buszokról nyúltam az internetet. Közben megfagyott a levegő, szakadt az eső, leszállt a köd, süvített a szél, dörgött-villámlott. A lenti képen látszik a horror, én a kis kék pötty vagyok a közepén!
Este hatkor állt meg az égzengés, melynek örömére időfutamot kezdve végigzakatoltam a völgyön egészen Bonaduz településig. Közben egy kicsit kockáztatva szupercellába, szembeszélbe és ködbe bicikliztem bele, de a naplemente gyorsan elpárologtatta a festői csatatérnek tűnő látképet. Érintettem szívemnek kedves Chur városát, ahova (pontosabban a Media Marktba) az elmúlt években kétszer vonatoztam vissza nagy rohanásban elektronikai problémák, elhagyott tartozékok miatt. Ez a város mindig emlékeztet arra, hogy vigyázzak az értékeimre (friss hír: következő nap el fogom hagyni a telefonom, a sorsa legyen most meglepetés...). Egy új völgybe bekanyarodva, egy kis hullámvasút után este fél 10 felé alapítottam vadkempinget egy útmenti dombvájatban, magas fűben, fákkal takarva. Másnap ismét emelkedők várnak, nem tudok szabadulni a hegyektől.
78,2 km
4 óra 41 perc
16,8 km/h átlag
67,3 km/h max
